A tagállamok azon dolgoznak, hogy politikai megállapodás szülessen az adózás területén történő közigazgatási együttműködésről szóló irányelv kilencedik módosításáról (DAC9), amelynek célja a multinacionális vállalatcsoportok (MNE) második pillér (Pillar Two) irányelv szerinti jogszabály megfelelési kötelezettségeinek egyszerűsítése. A javaslattal kapcsolatos tárgyalások felgyorsultak, mivel a multinacionális vállalatok 2026. június 30-án nyújtják be első kiegészítő-adó bevallásukat a második pillér irányelvnek megfelelően, a Tanács lengyel elnöksége pedig arra törekszik, hogy megállapodás szülessen az Ecofin Tanács következő, március 11-i, keddi ülésén. A hírek szerint azonban a március 4-i, keddi előkészítő ülésen több tagállam nem támogatta az előterjesztett kompromisszumos szöveget. A megosztó kérdés egy olyan rendelkezés, amely jogosultságot adna az Európai Bizottság számára, hogy felhatalmazáson alapuló jogi aktusok segítségével gyorsan aktualizálhassa a kiegészítő-adó bevallás szabványos formanyomtatványát, igazodva az OECD szabványosított minimumadó bevallás (Globe Information Return -GIR) jövőbeni frissítéseihez. Egyes tagállamok úgy vélik, hogy a Tanácsnak kellene rendelkeznie ezzel a felhatalmazással, ezért kérték, hogy a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusait a Tanács végrehajtási aktusai váltsák fel. Mindazonáltal a lengyel elnökség és a Tanács Jogi Szolgálata is arra figyelmeztetett, hogy ez lassítaná a bevezetési folyamatot és összezavarná vállalkozásokat. A március 4-én elutasított javaslat négyéves határidőt biztosított a Bizottságnak arra, hogy felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat alkalmazzon a kiegészítő-adó bevallás nyomtatvány aktualizálására. Mivel ez a megoldási javaslat nem győzte meg az összes tagállamot, a lengyel elnökség folytatta a kétoldalú tárgyalásokat, ennek nyomán új kompromisszumos szöveg született, amely azt javasolja, hogy a nyomtatvány egy tanácsi irányelvvel módosítható legyen a különleges jogalkotási eljárás keretében. Tekintse meg a legutóbbi kompromisszumos szöveget a lengyel elnökség megjegyzésével együtt.
***
További érdekes témák a hírlevélből, melyek eredeti nyelven olvashatók:
- Az EU pénzügyminiszterei következtetéseket fogadnak el az adóterhek csökkentéséről
- Az EPPO 2024-ben továbbra is az esetek növekedését regisztrálja
- Az Európai Bizottság bemutatta a készségek uniójának tervét
Forrás: https://etaf.tax/weekly-tax-news-monday-10-march-2025/
Hozzászólás írása